2013. február 27., szerda

Lara

Larának elmeséltem, hogy a nyuszi hozzánk hamarabb hozza a hímes tojást, mert ide sok kisgyerek jár és min-mind jó gyerekek. Meg is mutattam a tojásokat és abban a pillanatban irigyeltem őt, mert ilyen csodálkozást, ilyen felhőtlen boldogságot ritkán él át az ember: erre csak a gyerekek képesek.

Néhány kép, Lara sorozatából:





















2013. február 24., vasárnap

FELFORGATJUK A VILÁGOT!!!!

A napokban a kezembe akadt a mamámról egy fotó. Gyerekkoromban készítettem róla.

Sokszor eszembe jut a keksz és a tea, amit magunkkal vittünk amikor óvoda után kisétáltunk a parkba, a háta mögé eldugott labda, amit nekem szánt ajándékba. 
Ő sose kiabált. Ha valami bántotta csak a szemén láttuk. Halkan bement a szobájába és anyukám tudta: a Mama szomorú. Valamiért úgy érzem, engem szeretett a világon a legjobban.

Gyerekfejjel sok mindent másképp láttam, nem mindig fogadtam meg az intelmeit: 
Tudod mama, már más világ van! -mondtam 
Pedig dehogy... 
Ma már tudom, hogy az arca apró ráncai, mélyebb barázdái mind-mind tele voltak szeretettel, bölcsességgel és mindennel, ami ő volt és ami a lelkemnek hiányzik.

Ez a gondolatmenet inspirált, hogy felforgassuk a világot!

Eszedbe jutott már, hogy az ünnepekre készülődve elvisszük a gyerekeket egy fényképészhez, a képet bekeretezzük, masnit kap és tudjuk, ennél szebb ajándékot nem is adhatnánk a dédiknek, nagyiknak. 

Te mikor kaptál a mamádról, a papádról képet? Kaptál valaha? 

Most fordul a kocka:

Hívd el a Nagyit egy teára hozzám!

Mire gondolok? Kialakítunk a Te nagyid, dédid számára egy kellemes kis teázós zugot itt nálunk. 
Szabad levegőn sok-sok virággal, kényelmes kerti fotellel, rengeteg teával és egy kis aprósüteménnyel.

Ugye jól hangzik?

Öröm neked is, hiszen közös program, öröm mindenkinek, hisz lássuk be, róluk sosincs kép....



Ő az én Mamám. A képet akkor csináltam, amikor 12 éves voltam.
Talán ez az egyetlen képem róla. 

A fotózást április második felétől indítjuk, amikor már kellemes a szabadban:)

Nemsokára indítjuk a generációs fotózásunkat is! Részleteket itt a blogban fogom megírni nektek!

2013. február 15., péntek

Amikor a családban valakinek négy lába van...

A tekintete az, aminek egyszerűen nem tudok ellenállni.

Mérges vagyok, mert letaposta a virágaimat, a kerti tóból kifogta a halakat, és mert a teraszon a sajátjának tekinti az ülőgarnitúrát... Tapicskol a pocsolyában és amikor megjelenek az ajtóban, végigvágtázik a terasz frissen felmosott kövén-így legalább a sár fele lekopik a lábáról-, majd elfelejtve a játékszabályokat, rám ugrik. Felemelem a hangom, a szemem szinte szikrákat szór. 
Pecsét esett a nadrágomon és a nézésem azt sugallja felé, hogy a barátságunkon is.... 

ÉS AKKOR JÖN A TEKINTET...

Szemében ott a bűntudat és minden mozdulatában ott a megbánás is...

Ezután jön az én bűntudatom. Ő minden szabályt felrúgott, csakhogy velem lehessen. Boldog, hogy vele vagyok én meg úgy háláltam meg, hogy leszidtam. 
Bemegy a házába és szinte látom, hogy könnyes a szeme.... ami nem igaz, de én látom. 

Akkor egymásra nézünk és tudjuk, barátok vagyunk. 

A virág meg úgyis kinő.....:)

"A kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magánál"