Mérges vagyok, mert letaposta a virágaimat, a kerti tóból kifogta a halakat, és mert a teraszon a sajátjának tekinti az ülőgarnitúrát... Tapicskol a pocsolyában és amikor megjelenek az ajtóban, végigvágtázik a terasz frissen felmosott kövén-így legalább a sár fele lekopik a lábáról-, majd elfelejtve a játékszabályokat, rám ugrik. Felemelem a hangom, a szemem szinte szikrákat szór.
Pecsét esett a nadrágomon és a nézésem azt sugallja felé, hogy a barátságunkon is....
ÉS AKKOR JÖN A TEKINTET...
Szemében ott a bűntudat és minden mozdulatában ott a megbánás is...
Ezután jön az én bűntudatom. Ő minden szabályt felrúgott, csakhogy velem lehessen. Boldog, hogy vele vagyok én meg úgy háláltam meg, hogy leszidtam.
Bemegy a házába és szinte látom, hogy könnyes a szeme.... ami nem igaz, de én látom.
Akkor egymásra nézünk és tudjuk, barátok vagyunk.
A virág meg úgyis kinő.....:)
"A kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magánál"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése